Helytakarékos megoldást kínáló fémpolcok
Nem számít, hogy műhelyről vagy raktárhelyiségről van-e szó, a helytakarékos tárolás minden esetben prioritást élvez, hiszen rendszerint nagy mennyiségű árukészletnek kell helyet biztosítani. A speciális kialakítású, nagy teherbírással büszkélkedő salgó fémpolc remek választásnak bizonyul, hiszen lehetővé teszi a szerszámok, áruk, illetve egyéb tárgyak, termékek biztonságos, kényelmes és praktikus tárolását. Az egyes elemeket mindenki az egyéni igényei, elvárásai szerint illesztheti össze, aminek eredményeképpen egész teret betöltő, komplex polcrendszereket lehet kialakítani.
Ami a hosszúságot, szélességet, illetve magasságot illeti, a fémpolcok szabad kezet adnak e tekintetben, és a többszintes, valamint a galéria elrendezésű változatok létrehozása is megvalósulhat. Azzal, hogy eggyel több elem vagy több szint kerül a rendszerbe, a polcok nem veszítenek a stabilitásukból, és a tartósságuk, ellenállóképességük sem szenved csorbát. A felállítást követően szembetűnő, hogy mennyivel kevesebb helyet foglalnak, mint azok a szekrények vagy beépített tárolóegységek, melyek szintén a termékek, áruk tárolását hivatottak szolgálni.
Mindezeken felül a költséghatékonyság is a professzionális kivitelezésű fémpolcok beszerzése mellett szól, hiszen az egyes elemek megfizethető áron érhetők el. Mivel akár utólag is lehetőség nyílik a bővítésre, módosításra, és ennek eredményeképpen rendkívül rugalmas használatot tesznek lehetővé, ezért a vásárlókra nem nehezedik rá a végleges döntés terhe.